top of page
Keresés

Működő és mérhető megoldások

A Telepszagtalanítás évekkel ezelőtt telepített ozmogén sorompós szagtalanító rendszert az egyik legnagyobb hazai sertéstelepen, ami a mai napig folyamatosan üzemel. A sikeres működéshez nemcsak egy jól működő és megfelelően kiépített szagtalanító rendszer kellett, hanem az üzem hajlandósága is arra, hogy a rendszer valóban működjön és folyamatosan karbantartott legyen.


Szagmentesítés

Ennek a sertéstelepnek egy hatékonyan működő, megbízható szagtalanítási technológiára volt szüksége, hiszen az élőállat-átmeneti szállások tetőventilátorain keresztül éjjel-nappal kellemetlen szagú levegő áramlott ki, aminek kezelésére gyors és tartós megoldást kellett találniuk, ugyanis a vágóhíd körül kiépült településeket - ahol több ezren élnek - teljesen mentesíteni kellett a szagoktól.


Rendszerünk jól vizsgázott, mert sikerült teljes szagmentesítést elérni a településeken és a vágódhíd közvetlen környékén is.


Vizsgálatok és mérések

A mért szagkibocsátási pontokon már eleve telepítve volt a szagtalanító rendszerünk és megvizsgáltuk azt, hogy milyen hatást tudtunk kiváltani a bevezetett technológia segítségével.


ree

A legutóbbi vizsgálatkor, amikor olfaktometriás mérés alá vonták a szagtalanítás nélküli és a szagtalanítási technológiával kezelt kiáramlott levegőt, akkor éppen egy olyan rendkívül kedvező helyzetben volt az üzem, hogy egyik kiáramló levegőforrásnál sem volt túl magas a szagok koncentrációja.


Szagkoncentráció

Az emberi orr által jól érzékelhető már a 30-100 szagegység/m³ szagkoncentráció, ugyanakkor ha ezt a szagegység számot mérjük egy adott szagforrás esetében, akkor akár 20-50 méteres távolságban sem lesz különösebben zavaró a szag.


Az ehhez közelítő adatok tehát előnyösek lehetnek egy vállalkozás számára, ilyen eredmények mellett akár meg is úszhatja egy üzem, hogy bármiféle szagtalanítási megoldást kelljen bevetnie.


100 szagegység/m³ szagkoncentráció esetében azt mondhatjuk, hogy nem szükséges megvizsgálni a leválasztási hatásfoknak a százalékban mért értékét, ugyanakkor nagyon fontos megvizsgálni, hogy a szagtalanító megoldás képes-e megváltoztatni a szag jellegét.


A szag jellegének vizsgálata és megváltoztatása

Ez azt jelenti, hogy például egy bélüzem esetében keletkező és a rendszerből kilépő szag, szagtalanítás nélkül képes-e elérni azt, hogy más szaghatású, azaz más jellege legyen annak a szagnak, amely így távozik az üzemből.


A legutóbbi vizsgálat azt az eredményt igazolta, hogy a sertésüzemben zajló különböző munkafázisok esetében, legyen az akár az élőállat-szállás, a perzselőüzem, vagy a bélüzem, 55-92 szagegység/m³ közötti kilépő szaghatást mértek az olfaktometriai labor szakértői, ugyanakkor a kilépő oldalon ezek már 22-33 szagegység/m³-re enyhültek.


A legérdekesebb, hogy ezeknél az eseteknél a szagok jellege is megváltozott és nagyon enyhén a szagtalanító koncentrátum illatát lehetett érezni.


Az üzem értékelése alapján jól vizsgázott a rendszer, rendkívül jó eredmények születtek, hiszen eleve a kilépő levegő sem volt túlságosan terhelt, ugyanakkor képes volt még ezt az enyhe, de bűzzel terhelt levegőt is teljesen, szagjellegében is megváltoztatni a szagtalanító rendszer.


A Telepszagtalanítás a mérési eredmények és a partnercég tapasztalatai alapján is elérte a kitűzött eredményeket, a folyamatos karbantartásnak és felügyeletnek köszönhetően.

Hozzászólások


bottom of page